2012. november 28., szerda

Színek a tányéron: Mit tud a PIROS?

Minden színnek saját rezgése van, a tápanyagoknak különböző színkódja, éppen ezért egyik nap jobban vágyhatunk piros, másik nap sárga vagy éppen fehér színű ételekre. A szín is ugyanolyan fontos az egészségünkre és hangulatunkra nézve, mint a tányérunkra kerülő táplálék. 

Nézzük, mit tud a piros!

A vörös szín köt össze minket az élettel és az életerővel. Közvetlenül hat a vérre és a vérkeringésre. Életkedvvel tölt el bennünket, és aktivizál, élénkít. Bátorsággal ruház fel, és felszabadít a  nyomás alól. Tűz, lendület, adrenalin, szenvedély, örökös mozgás.

1991 augusztusában a The Times közölt egy cikket néhány Libanonban foglyul ejtett túszról, akik kaptak egy tál piros cseresznyét. Már 3 éve (!) nem láttak színes dolgot, és csak ültek, és egy teljes napig nézték a cseresznyét annak ellenére, hogy  megették volna. A cikk szerint képtelenek voltak levenni szemüket a színről. A foglyok szó szerint ki voltak éhezve a vörös szín rezgéseire.

Vörös színű ételek például: alma, vörös húsok, rák, homár, pirospaprika,  paradicsom, retek, ribizli, vörös áfonya, meggy, cseresznye, eper, görögdinnye, cékla és egyes fűszerek.


Mire hatnak a piros ételek?

  • felmelegítenek
  • vitalitással, energiával töltenek fel
  • megszüntetik a rosszkedvet, letargiát, fáradtságot
  • kitágítják az ereket
  • gyorsítják a vér áramlását

Lilian Verner-Bonds színterapeuta és -szakértő szerint még ennél is több van színéhségünkben, az elfogyasztott élelmiszerek alapján 4 féle alapszemélyiséget is meg lehet különböztetni. Ezek közül az egyik természetesen a Vörös alapszemélyiség, a savas rendszerbe tartozik, és a leginkább fogyasztott ételek pedig: vörös húsok, tenger gyümölcsei, tojás, só.

Fő jellemzők: másokkal szemben agresszív, türelmetlen és ingerlékeny. Kifejezetten magabiztos, és félresöpör mindent, ami saját előrehaladását hátráltatja. Szereti a rendet (ez most meglepett...) A világ úttörői (ezt viszont gondoltam :-) Foglalkozását tekintve katonai vagy bármilyen irányítói szervezethez való tartozást, a nehézipart és a kutatói kihívásokat említik.  Testalkata szívós, kemény, izmos, zömök és erős.

Gyakori fizikai betegségként a köszvényt, a vakbélgyulladást, a fejfájást, és a máj megbetegedését, a sárgaságot figyelték meg. Étrendjének javítására leveles zöldségeket, spárgát, magvakat és diófélét javasolnak. Gyógyító színként az ametisztlilát ajánlják.

Lehet, hogy elsőre kicsit misztikusnak tűnnek ezek a gondolatok a színszakértő hölgytől, nekem tetszik, és teszek egy próbát velük. Ha már csak jobb kedvem lesz attól, ha valami piros színű ételt látok a tányéromon, már megéri :-)

Folytatom hamarosan egy másik domináns színnel, a ZÖLDDEL.

forrás: Lilian Verner-Bonds: Színgyógyászat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése