2014. január 1., szerda

Új év, új élet - indul a Paleohedonisták Klubja!!!

Sosem féltem változtatni. Sosem néztem hátra (sokáig), mert mindig ott volt az előre. Még akkor is, amikor tompa ködbe burkolózott, és kilátástalannak mutatta magát. Ezért is
szeretem annyira az év kezdetét. Ki újévi fogadalmakkal, ki csupán felturbózott energiaszinttel, lelkesedéssel vagy éppen letisztultabb gondolatokkal indul neki. Nekem is valami újabbat, valami izgalmasabbat jelent. Ma is így van ez. Ezért ragadtam klaviatúrát, és írok Neked egy tervemről, amit remélem, örömmel fogadsz.


Két éve tettem újévi fogadalmat, előtte nem volt szokásom. A rendszeres sportról szólt, amivel korábban mindig hadilábon álltam. Mert azt égették bele a tudatomba, hogy azért KELL sportolnom, hogy csinos legyek/maradjak vagy éppen fogyjak. Szóval semmi örömforrás, csak a kötelező szófogadás... Nem is csoda, hogy sosem szerettem bele.

Az említett két évvel ezelőtt - már túl két év paleózáson és tartós fogyáson - hiába néztem vissza elégedetten magamra a tükörben, azt mondtam: ideje mozdulni! Számítógéphez köt a munkám (újságírás, kommunikáció), és megéreztem, hogy mozgásigényem csendben sztrájkolásba fogott. Például nem esett már jól a cipekedés. Elmacskásodott izmokkal ébredtem, a nap végén még görcsösebben bújtam ágyba. Úgyhogy megtettem - írásban! - a fogadalmamat: heti háromszor elkezdek sportolni.

A mai napig tartom. Mert jólesik.

Most is van egy újévi fogadalmam, amiből remélem, hamarosan valóság lesz. A sok nekem írt privát levél és probléma erősített  meg benne. Sokkal több figyelmemet és támogatásomat szeretném Rád szentelni, amennyiben Te is szükségesnek látod. Segítek, ha még közelebb kerülnél magadhoz és azokhoz a dilemmákhoz, nehézségekhez, amelyeket egyszer és mindenkorra múlt időbe tudunk tenni. Továbbléphetsz, új lapot kezdhetsz, nem kell magaddal hurcolnod valami negatívat, valami méltatlant.

Rengeteg személyes vallomás, szakértői beszélgetés háttértudásával és több mint 800 párkapcsolati és lélekkel kapcsolatos publikációval a hátam mögött nemcsak a testre, hanem a LÉLEKRE is kellően oda fogunk figyelni! Ezt garantálom, mert így leszel Te is egyensúlyban önmagaddal. Úgy, hogy mindez egy jó élmény legyen, és szeretni tudd!

Hamarosan indul a Paleohedonisták Klubja!!! 

Mit érdemes róla tudni?


  • Témák:
    • Jól-lét
    • Fogyás
    • Hízás
    • Önbizalom-tréning
    • A lélekben rejlő gátak, pl. testképtudat, párkapcsolati gondok lecsapódása a testalkatodban, egészségedben
    • De akkor végül is mit egyek? Mintaétrend, egyéni étrend és természetesen közös falatozások!
Az egyes témákhoz olyan szakértőket is hívok vendégül, akiket valóban hitelesnek tartok a saját szakterületükön, és új ismereteket, látásmódot tudnak adni Neked. 
  • Tervezett időpont: Kéthetente kedden, 18.00-20.00 óráig
  • Helyszín: még egyeztetés alatt
  • Részvételi díj: a helyszíntől függ, de nem fogunk elszállni! 
 Indulunk nemsokára!!! Arra kérlek, addig is mondd el a véleményed, kéréseid, mert sokat segítesz vele. Köszönöm!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése