2014. szeptember 18., csütörtök

Zuglói orvosok meghívására a paleo fogyásról tartottam előadást

Hétfőn az Örs vezér téri Zuglói Szakrendelő vezető orvosai meghívására az őszi Egészségnap keretében paleolit fogyásról tartottam előadást. Az egyikőjük, Dr. Varga Péter a könyvem segítségével már lefogyott 12 kg-ot, és ezért rám gondolt. 

Őszintén szólva egyáltalán nem számítottam pozitív fogadtatásra a hallgatóság részéről, és amikor megláttam, hogy szinte mindenki fehér köpenyben ül, végképp elgondolkodtam: mit keresek én itt?! 

Aztán kis idő múlva és egy-két tekintetemet kerülő résztvevőt leszámítva kíváncsiság, érdeklődés és elismerés köszönt vissza az engem figyelő szempárokból. 

Pedig nem készültem csilivili prezentációval, még süti kóstoló készítésére sem volt időm. Csupán megmutattam azt a történelmi farmernadrágomat, amibe a paleo után 1 hónappal már végre belefértem. Ma már elvesznék benne, de akkor ez nagy sikerélmény volt! És elmondtam őszintén, én hogy csináltam, mivel küzdöttem le az édességrohamokat, mit eszem, hogy még 5 év után sem unom meg, és hogyan jutottam el ahhoz, hogy könyvet írjak róla. 



A szünetben a főorvos kezet fogott, és kiderült: ő is paleózik!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése