2015. március 18., szerda

Tavaszi nagytakarítás: fókuszban a máj, az epe, a bélrendszer és a lélek



Amikor az első böjtöt – vagy méregtelenítést, számomra ugyanaz - végigcsináltam, csupán lelkileg vágytam rá. Túl kellett lépnem egy életszakaszomon, amitől szó szerint úgy éreztem: megcsömörlöttem. Addig sosem végeztem ilyet, mindig féltem attól, hogy éhes leszek. Kár volt, mert ez egyáltalán nem fordult elő. A testi-lelki eredmények már 1 nap után nagyon tetszettek: elkezdett tisztulni a testem és a lelkem is. Azóta negyedévente, a természet ritmusához igazodva az évszakok kezdetén beiktatok egy-egy rövidebb böjtprogramot.


A következő klubban éppen ezért a nagyon időszerű böjt kerül terítékre: mire jó, kinek jó, mikor jó, és egyáltalán – hogyan csináljuk. Többek között ezekbe mélyedünk bele:

  • Tavaszi nagytakarítás: fókuszban a máj, az epe, a bélrendszer és a lélek
  • A lelki nagytakarítás szükségességéről - a személyes tapasztalatom a Théta-healing módszerről, amit nemrég kezdtem el
  • Próbáld ki: Medvehagyma-nap! 5 finom receptemet is közreadom, amely segíti a szervezeted méregtelenítését.
  • Útifűmaghéj: mi ez, mit tud azon kívül, hogy paleo kenyerekhez keverjük? Az útifűmagkúra aranyszabályai
  • A fűszerek helyes alkalmazása méregtelenítéskor
  • Mi az a 7 fűszer, amit mindig érdemes használnod, hogy elkerüld a puffadást, székrekedést!
  • Milyen fűszerek segítenek jobban megemészteni a zsírosabb ételeket, és melyek a fehérjéket?
  • A szuperegészséges kurkuma: bevált praktikák a konyhámból, hogyan variálhatjuk változatosan szinte minden ételünkhöz. 


Csatlakozz Te is hozzánk!

IDŐPONT: 2015.03.26. (csütörtök) 18-20 óra HELYSZÍN: Bijó Életmódközpont, XIII., Róbert Károly krt. 96-98. RÉSZVÉTELI DÍJ: 2.000 Ft /fő REGISZTRÁCIÓ KÖTELEZŐ: paleohedonistaklub@gmail.com
 
Érdemes mielőbb regisztrálni, mert a férőhelyek limitáltak, és a visszajelzések sorrendjében tudjuk biztosítani a részvételt. Hívhatsz barátokat, családtagokat is, akiknek szintén jól jönne egy eredményes, lendületes tavaszi megújulás!

Várlak szeretettel!
Üdv:
Reni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése