2016. február 12., péntek

TI ÍRTÁTOK: Nő vagyok? NŐ VAGYOK! Ildikó története

Technikus vizsga után 1992-ben végre rászántam magamat, hogy életemben először
elmenjek nőgyógyászhoz. 19 éves voltam, ideje volt, hogy nyolcadik éve tartó súlyos görcseimnek, s ájulásaimnak, migrénjeimnek okát felderítsem. S jött a diagnózis, Bal petefészekben ciszta van! Jöttek a gyógyszeres kísérletek. Még az eljegyzésünkre készültünk, már ott lebegett a lehetősége annak, hogy műteni kell. S miután az utolsó esélyem is elszállt, hogy elmúlik "magától", beletörődtem, hogy novemberre kitűzték a műtétemet, a petefészekből leszívatják a cisztát.

Sosem fogom elfelejteni a kórházi termet, az átélt félelmeket, s a mellettem rózsafűzért morzsoló nénit, aki félelmét nem tudta máshogy legyőzni, mint egész éjjel, hangosan imádkozott, fohászkodott. Kisebb műtéttel volt bent, mint én, s mikor próbáltam vigasztalni, s kértem ne féljen, azt mondta:
„Neked könnyű, mert te fiatal vagy, de én, aki sosem volt még beteg, nekem ez csapás.”  Akkor még haragudtam rá, ma már nem.

Eljött a műtét, feküdtem az ágyban, s vártam mikor jönnek s visznek az ismeretlenbe. Bíztam, s féltem egyszerre. Semmire sem emlékszem, csak mikor ébredtem, ott volt az ágyamnál a párom és édesanyám! Akkor tudtam meg, hogy míg aludtam, nem csak a cisztát vették ki, de a bal petefészkemet is. Egy világ dőlt össze bennem! Nem vagyok nő többé!- gondoltam, s sajnos a további életszakaszomat ez végig is kísérte!

Megingott bennem a világ. A műtétet követő vizsgálatok után a nőgyógyászat főorvosa azt mondta, hogy gyermekem sosem lehet. Ne is erőlködjek, hisz a szerveim "fejletlenek" és a petefészek eltávolítása után már alig maradt esélyem. Átsírtam egy éjszakát, és másnapra terveztem, hogy felbontom az eljegyzésemet, nem ítélem a páromat egy ilyen "fél" életre. Mikor elmondtam neki a döntésemet, ő teljesen felháborodott, s kérte, hogy én csak bízzam rá, hogy milyen életet akar élni, majd ő eldönti. S ha nem lehet családunk, akkor nem lesz! De ő szeret engem!

Telt az idő, és másik orvos véleményét is kikértem. Esélyt látott még arra, hogy a jobb petefészkemet, ha működésre bírja, akkor  bármi lehet, de ne húzzuk az időt, mert az idő múlásával fogynak az esélyek.....  1993. március 13-án összeházasodtunk, hogy a gyermekünk törvényes házasságba születhessen. A nászutat Sopronban töltöttük, és templomból templomba jártunk. Akkoriban nagyon sokat fordultam az Istenhez és Szűz Máriához! Nászútról is egy Szűz Mária szoborral, ölében kis Jézussal, s egy könyvvel tértem haza! A könyv  Szűz Máriáról szólt. Beleírtam egy dátumot: március 22-ét!

Kezelésről kezelésre, jártam. Terhes lettem, és az is maradtam, csak én tudtam, hogy az imáim meghallgattattak, s nem az orvos volt a csodatevő! A terhességem alatt olyan boldog voltam, mint soha az előtt! Igazán áldott állapot volt! Eljött az idő, a szülés időpontja, korábban sehogy sem tudtam elképzeli, hogy is lesz ez, nem  tudtam elképzelni, hogy meg tudom tenni, s tudok szülni. Azóta már tudom, hogy ha valamit még csak elképzelni sem tudok, akkor nem is fog megtörténni.
Nem is tudtam természetesen szülni! Csak császármetszéssel sikerült a világra jönnie csodálatos egészséges fiúnknak!

Március 22-e volt! (ezt a dátumot egy évvel korábban beleírtam egy könyvbe)

Szülés után hat héttel megjött a vérzésem, ám a szoptatás ideje alatt újra nem, a nőgyógyászom ezt első menstruációnak vette, melyhez viszonyítva késett a vérzés, melyet kötelességének érzett időről időre mesterségesen, gyógyszerek segítségével meghozni. Minden hónapban magasabb adagolás kellett, mert a korábbi adag már nem volt elég, ez addig fajult, mikor egy receptet nyomott a kezembe, injekció - mondta. Váltsam ki, és hozzam vissza, beadja. Kiváltottam a receptet és hosszasan áttanulmányoztam a leírtakat, a  BETEGTÁJÉKOZTATÓT. A nevére már nem emlékszem, de az olvasottakra igen. Az injekció többek között a 12 hetes terhesség elhajtására is alkalmas volt. Elszörnyedtem. Csak néztem, olvastam a papírt, és kiszakadt belőlem, hogy NEEEEEEEEEEM! Már volt egy gyerekem, így könnyebb volt a döntés. De megtagadtam a további kezeléseket. Természetes gyógymódok, teák, talpmasszázs, agykontroll mind segítettek ideig - óráig. Ám ha bármilyen élethelyzet felborította a lelki békét, a vérzés újra elmaradt. De többé hagyományos orvosnál ebben az ügyben nem voltam. Nem a tünetre volt szükségem, hanem egy működő mechanizmusra, arra, hogy Nő vagyok, legyek. Ám fejben ezt a közben kiszőrösödő arcomra, felkúszó kilókra nézve egyre kisebb esélyem volt.

Maradt hát a beletörődés, de mellette az útkeresés, mert valahol titkon mindig éreztem, hogy nem születtem betegnek, a folyamat visszafordítható.  Elvegetáltam beletörődve, önmagamat ilyennek elfogadva majd húsz évet, mire jelentkezett az inzulinrezisztenciám, és szívnagyobbodásom melynek tünete a szapora szívverés, s magas alsó érték volt. Gyakori mellkasi fájdalommal. Lepergett előttem édesapám története, akinek a lába alól a megjelenő cukorbetegsége, májzsugora kihúzta a talajt egész hátra levő életére. Én ezt nem csinálom, tudtam, ha beszállok a mókuskerékbe nincs kiszállás, s mellette a folyamatos, műszakos, jól kereső munkahelyemnek is búcsút inthetek, mely lehetővé teszi a gyermekem taníttatását.  A sors most is karjába vett, és elvezetett a paleóhoz.

Első napokban.

Féltem, hogy lesz-e kitartásom csinálni a paleót műszakozás mellett, miközben a családom a régi életét, és hagyományos táplálkozását folytatja. De választásom nem maradt. Próbahétnek indult. Elmentem egy szaküzletbe, ahonnan sok jó tanáccsal és a legfontosabb hozzávalókkal jöttem haza. A próbahét olyan jól sikerült, hogy így maradtam, paleósan. Ennek több mint 2 éve.

MI TÖRTÉNT AZÓTA? 

  • Eddig 37 kg-t leadtam,
  • vérnyomásom csodálatos,
  • pulzusom normális,
  • vércukrom tökéletes,
  • energiám, vitalitásom hihetetlen jó.
  • És amiről álmodni sem mertem, hogy 2014.03.22-én (!) megjött újra a menzeszem. Működök, nőként 42 évesen azóta is rendszeresen, óramű pontossággal.
  • 2015 nyarára a 18 éves korom óta tartó szénanáthám is visszahúzódott, apró jelei azért még voltak, de gyógyszer nélkül átvészeltem az időszakot.


A fogyás azért lelassult, a méreganyagok eltűnésével komoly küzdelemmé vált minden egyes kiló, de élvezem ezt az utat, mert minden pillanatát az útnak magamért teszem. S minden apró változtatással magamhoz kerülök közelebb.  Egy olyan csodaszer, mely nem kerül egy fillérbe sem, nem vényköteles, és garantált a hatás.

Ezúton szeretném megköszönni Szendi Gábornak a könyveket, melyekkel megérthettem első körben, hogy tökéletes vagyok, csak nem ismertem magam, megtudhattam, hogy a PCOSz egy létező dolog, és sajnos természetes folyamat a nyugati táplálkozás mellett, hogy nem selejt vagyok, csak különleges.  S utat mutatott, mindazokkal a segítőkkel együtt, akik mellettem álltak, állnak, s tanácsaikkal, kedvességükkel, mosolyaikkal erőt adtak, s tartottak bennem a családomnak, barátaimnak. Hozzásegítve e hihetetlen eseményhez, csodához!

Hogy mit kaptam még lelkileg? Magamat, hogy hihetek magamban, a képes vagyok érzésre, a
megtudok mindent csinálni érzésre, a büszkeségre melyet végre önmagammal kapcsolatban érezhetek. A hitre, melyet először nem kint keresek, hisz már magamban megtaláltam. A kulcsot, melyet végre használhatok az életemhez!

Köszönöm szépen!

Kívánom ezt az érzést mindenkinek, aki mer változtatni, mer kilépni az elvárások kötelékéből, mer megkérdőjelezni, mert az élet itt kezdődik! A mi döntésünk, s a csoda megtörténik!

Tatárné Kertész Ildikó
2016.02.12.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése